Nyitólap

Vándorbatyu projekt a Soproni Líceumban

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata áprilisban országos emlékezéssorozatot indított annak emlékére, hogy 70 éve közel negyedmillió magyar állampolgárnak kellett elhagynia hazáját csak azért, mert német volt az anyanyelve. E projekt keretén belül Baranya megyében összeállítottak egy 50 kilós batyut olyan tárgyakból, amelyeket az elűzött emberek 70 éve vittek magukkal az ismeretlenbe. Ez a batyu országszerte 9 hónapig több mint 30 iskolába jut el azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a kollektív büntetés embertelenségére. https://www.youtube.com/watch?v=KLII3_v7SOQ  Május végén, június elején érkezik a batyu Sopronba és környékére, ezen belül május 30-tól június 2-ig a Soproni Líceumba. A Líceum négy napos programsorozatot szervez a többségében evangélikus polgárokat érintő elűzetés emlékére, amelynek során délelőtt rendhagyó történelemórákra, délutánonként pedig előadásokra várjuk az érdeklődő felnőtt és diák közösségeket és egyéni résztvevőket. A programokon történő részvétel ingyenes, de szervezési okokból előzetes regisztrációhoz kötött. A négy nap részletes programja hamarosan elérhető lesz a Líceum honlapján, valamint a http://vandorbatyu-liceum.lutheran.hu/ honlapon.

A projekthez kapcsolódóan szervezendő kiállításhoz várunk soproni és Sopron környéki családoktól korabeli dokumentumokat: fényképeket, leveleket, tárgyakat, amelyek leadhatók a Líceum  portáján munkanapokon 8 és 20 óra között. Május 21-én, szombaton is lesz portaszolgálat 10 és 18 óra között. Fényképek, írásos dokumentumok esetén lehetőség van az elektronikus feltöltésre is. A dokumentumokat, a programokra a regisztrációt és az érdeklődők kérdéseit várja a vandorbatyu.liceum@gmail.com címen a szervező, Wildné Vinczepap Mária.